FELELSZ
VAGY ÉS MERSZ

Egy energikus és lelkes csapat (= a szervezők), amelyet a közösségépítés- és szervezés mozgat, és nem riad vissza attól, hogy kilépjen a komfortzónájából, úgy döntött, hogy tető alá hoz egy olyan eseményt, amely eltérő személyiségeket hoz össze, vitákat generál, aktuális problémákra keres megoldást a közösségen belül, és megnyitja az utat a Változás előtt. A TEDx a történetmesélés egyszerű módja és eszköze, egy kiváló csapat szervezésében, amelynek tagjai hisznek abban, hogy a nagyszerű ötletek egy jobb jövő irányába vezetnek bennünket.

TEDxUdvarhely

Hiszünk abban, hogy a TEDxUdvarhely révén, inspiráló, lelkesítő, továbbgondolásra és cselekvésre késztető beszélgetések és viták által valódi változást érhetünk el a közösségben – a közösséggel. Az önálló helyi szervezésben megvalósuló TEDx konferenciák szellemiségét hirdetve és követve hisszük, hogy a terjesztésre érdemes gondolatok – Ideas worth spreading – egy jobb jövő irányába visznek mindannyiunkat.

És hiszünk abban is, hogy az inspiráló történetek körülöttünk vannak, csak meg kell teremteni a megfelelő eszközt és felületet ezek terjesztésére. Ilyen eszközt szeretnénk nyújtani a közösségnek a TEDxUdvarhellyel, amivel széles körben megmutathatjuk az értéket, amivel rendelkezünk. Ilyen eszközt szeretnénk nyújtani a közösségnek a TEDxUdvarhellyel, amivel széles körben megmutathatjuk az értéket, amivel rendelkezünk.
0
Szept.
0
Előadó
0
Jegy

Felelsz és mersz

Mennyit ér az igazság egy olyan világban, ahol lassan minden leírt és elhangzott mondat valóságtartalma megkérdőjelezhető?

Ahol ugyanazt a realitást hárman négyféleképpen érzékelik és értelmezik. Ahol a véleménynyilvánítás szabadsága és a vádaskodás gyakorlata között egyre szűkül a határ, és egyre kevésbé értjük, hogy amiért jogunk van kimondani valamit, attól még nem kötelességünk kimondani azt. Mi az, amit ebben a világban ki lehet még mondani, és mi az, amit semmiképpen nem szabad(na) elhallgatni? Hol kezdődik a bátorság ebben a világban: ha másokhoz csatlakozva mondjuk egyre hangosabban, amit ők, vagy ha csendben ismételjük annak az ellenkezőjét?

Igazság és bátorság: első hallásra talán triviális és a mában már nehezen értelmezhető kifejezések, amelyek egy idealizált, letűnt korszakot idéznek. De akármekkorát is fordult a tengelye körül a világ (egy év, tíz év, száz év alatt – ki mennyinek érzi), azok, akik ezt a tengely körüli forgást elindítják vagy épp megállítják, változatlanul ilyenek: igazmondók és bátrak. Legyenek akárhány évesek, éljenek a világ bármely pontján, alkossanak bármilyen területen. Felelsz és mersz – a klasszikus házibulis játék után szabadon. Ez az a játék, amelyben a résztvevők választhatnak, hogy igazat mondanak VAGY megtesznek valami bátor dolgot. De mi úgy döntöttünk, hogy ennyivel nem elégszünk meg, ezért csavartunk egyet a dolgon.

A VAGY helyett az ÉS-t választottuk. Mert úgy gondoljuk, hogy az igazmondás és a bátorság nem zárja ki egymást. Éppen ellenkezőleg, együtt van igazán erejük.

Ismerd meg előadóinkat

Meghívott előadóink történeteikkel kivétel nélkül illeszkednek a Felelsz és mersz szellemiségébe. Bátrak voltak, amikor az igazság kimondásáról volt szó, és nem féltek, amikor cselekedni kellett. Sokakat ösztönöztek arra, hogy ál-kompromisszumok és vagy-vagy megoldások helyett a teljességre törekedjenek. Most pedig arra kértük őket, hogy ezt az inspirációt a mi közösségünknek is hozzák el.

Szervező csapat

A TEDx Udvarhely csapata olyan emberekből áll, akinek a VAN nem elég. Akiknek még TÖBB kell. Közösségük és önmaguk számára. Történetek találkozása, színes múlttal és érdekes elképzelésekkel. Mégis, ebben a színes személyiség-kavalkádban találkoztunk egy közös ÜGY szolgálatára: gondolkodásra késztetni, érdeklődést kelteni.
A TEDxUdvarhely rendezvényt egy helyi szerveződésű önkéntes csapat kezdeményezte és koordinálja, azaz a szervezés nem intézményes, hanem közösségi szinten valósul meg.

Bővebben a TED-ről

A TED (Technology, Entertainment, Design) egy nonprofit szervezet és különleges konferenciasorozat, amely elkötelezett az Ideas Worth Spreading („Gondolatok, amelyeket érdemes terjeszteni”) eszméje mellett. A TED-konferenciák a 18 perces vagy rövidebb, gondolatébresztő és szórakoztató előadásokkal rendkívül intenzív és inspiráló élményt jelentenek.

A TED teljesen megváltoztatta, más dimenzióba emelte a korábban megszokott konferenciaélményt, így vált a világ talán legizgalmasabb, legkeresettebb és legkomolyabb, nem szigorúan szakmai jellegű konferenciájává. A TED konferenciákon az előadásokról videó készül, amik az események után elérhetőek a TED.com oldalon. A TED 30 éve indult Kaliforniából egy kis, exkluzív és különleges konferenciaként, és mára világszerte fogalommá és számos világméretű kezdeményezés táptalajává vált. Rengeteg ismert és kevésbé ismert előadó lépett már TED-színpadra, gyakran éppen a tőlük megszokottól teljesen eltérő, gondolatébresztő, provokatív előadásokkal: Bill Clinton, Bill Gates, Jane Goodall, Frank Gehry, Paul Simon, Sir Richard Branson, Elizabeth Gilbert, Philippe Starck, Alain de Botton, Isabel Allende, Gordon Brown, David Deutsch vagy Bono, és sok más híres, akár ellentmondásos személy is csatlakozott az előadók és egyúttal a közönség soraihoz.

Iratkozz fel hírlevelünkre

Tudd meg elsőként, hogy mi újság TedxUdvarhelyen.

About TEDx, x = independently organized event

A TEDx-program a licenszalapú, önálló helyi szervezésben megvalósuló, TED-szellemiségű eseményeket fogja össze világszerte. Erre utal az „x” a TED mellett. A TEDx programok lehetőséget nyújtanak arra, hogy az Ideas Worth Spreading („Gondolatok, amelyeket érdemes terjeszteni”) szellemében közösségek, szervezetek vagy egyének stimuláló, gondolatébresztő és aktívan kommunikáló közeget hozzanak létre a helyi közönség személyes, tevékeny részvételével.

Érdekel? Jegyvásárlás

220 lej
  • Előadások (amelyek inspirálni fognak)
  • A legjobb Segafredo-kávé (hogy egész nap energikus maradj)
  • Háromfogásos menü (hogy az ebédszünet is élmény legyen)
  • Fagylalt (hogy igazán édes legyen a nap)
Elfogyott
Scroll to Top